DUNATAKARÉK-ETO FC vs DTE-ROYAL FC
A rendezvény időpontja: szeptember 28 2009 - hétfo, helyszín: szeptember 28 2009 - hétfo.
Tegnap este a Magvassy Sportcsarnokban kiütéses győzelmet aratott a Duna Takarék ETO a Dunavarsány ellen. Ami a győrieknek az előző fordulóban a Gödöllő ellen kritikus volt, nevezetesen a helyzetkihasználás, az ezúttal a második félidőben tökéletesen működött, az egészpályás letámadás ráadásul számtalan ziccert teremtett a vendégkapu előtt, volt olyan perce a mérkőzésnek, amikor 3 gólt is lőttek Madarászék. A 2:0-s félidő után a második félidő közepén kezdődött meg a gólgyártás, a DTE teljesen összezuhant, és onnantól már csak a különbség volt kérdéses.
A zöld-fehérek még 7:0 után is olyan odaadással játszottak és úgy harcoltak minden egyes labdáért, mintha az életük múlna rajta, az improvizatív játékba pedig egyetlen apró hiba csúszott: a sérülése után az ETO-ban most bemutatkozó válogatott klasszist Lódi Tamást elfelejtették kiszolgálni a társak, így ő ezúttal nem iratkozhatott fel a góllövőlistára, csak gólpasszokkal és szép megoldásokkal arathatot tapsot. Abból pedig volt bőven, az ETO ezen az estén ellenállhatatlanul játszott, és ez a közönség vastapssal jutalmazta.
Jó hír, hogy a sérüléssel bajlódó Tóth Szabolcs is már leült a kispadra, az ő bemutatkozása azonban leghamarabb a következő fordulóig várni kell.
Duna Takarék ETO FC – DTE Royal 11:1 (2:0)
Gólszerzők: Dróth (3), Madarász (3), Gyurcsányi (2), Gölesz, Harnisch, Seres (öngól) ill. Pereszlényi
Duna Takarék ETO: Balázs – Csikós, Lódi, Madarász, Gyurcsányi. Csere: Matkovics (kapus) Dróth, Szabó, Gölesz, Peczár, Harnisch
Szakmai igazgató: Kozma Mihály
Jónás Barnabás: A csapat mindent kiadott magából, ha az első félidőben a helyzeteket kihasználjuk, nem ilyen csúnya az eredmény, de reálisan nézve az ETO sokkal jobb még nálunk. Gyorsabban játszanak, ez most még nem a mi szintünk. Edzéseken sokat gyakoroljuk a futsal figurákat, de még nem vagyunk elég gyorsak, ráadásul elfáradtunk a végére
Kozma Mihály: Az első félidőben nem voltunk elég dinamikusak, egy kicsit tartottak is a kontráktól, a gödöllői mérkőzés egy kicsit mély nyomokat hagyott a fiúkban. Szerencsére sikerült felrázni őket, hiszen sokkal könnyebb az ellenfél térfelén labdát szerezni, mint felállt védelem ellen kűzködni és birkózni velük, ezt a második félidőben nagyon jól oldották meg.
Felmérés
Infó sarok
TOP 10 Magyarország
- Energydrops
- Vitamín U
- DLPA extra
- L-Lyzin extra
- ProteinFit 80
- Kreatin Etyl Ester
- Amino 2500
- ACIDOFIT
- BodyFit
- GELO-3 complex
Megosztom másokkal
Bejelentkezés
Newsletter
Termék ajánló
ArgiNO drink
A legfontosabb aminosavak egyvelege: L- glutamin, L-arginin AKG, L- ornitin, L-lysin, L-citrulin-malat és B vitamin komplexum, amelyek biztosítják a fizikai teljesítmény növelését, a fáradság érzet megszüntetését, az izom tápanyag feltöltését és a zsírsejtek lebontását. Nem tartalmaz koffeint és taurint
PROBIODOM
Probiotikus keverék, melyek fenntartják a bélfal baktériumok kiegyensúlyozott szintjét, amivel segítik az emésztőrendszer helyes működését.
ACIDOFIT
Ásványokat tartalmazó pezsgőtabletta – a szervezet savasodás csökkentésére, izomgörcsök kialakulásának gátlására és az emberi szervezet ásványszükséglet utánpótlására.…
ThermoFit
Természetes termogén komplex lipotropikus hatóanyagokból, melyek hatásosan stimulálják a tápanyagok energiává válását. Mozgósitja a már létező zsirokat, amivel gyorsitja a természetes „zsírégetést“ …




