Fo menu

Szupermaraton, Bécs-Pozsony-Budapest 2010

A rendezvény időpontja: 2010 október 23, helyszín: 2010 október 23.

www.szupermarathon.hu

A rendezvény múltja

A rendezvény ötlete a Bécs-Budapest Világkiállítás közös megrendezéséhez kapcsolódott. A Világkiállítás elmaradt, feledésbe merült, de a versenyt 1990 óta ez ideig 18 alkalommal rendeztük meg eredményesen. Az első évben 8 országból 308 fő, az elmúlt évben 12 országból több mint 1000 fő indult, és a rendezvény színvonala évről-évre nőtt.

Az egyéni versenyben a résztvevők száma az elmúlt évek során nem növekedett, de színvonala fokozatosan fejlődött a hazai és külföldi szupermaratoni világnagyságok részvétele következtében. Kezdetben a nagy kihívás a nem kellően felkészült amatőröket is vonzotta, azonban a későbbiek során belátták, hogy a Bécs-Budapest Szupermaraton teljesítése nagyon kemény felkészülést és speciális képességeket igényel. A nőknél kiemelkedett Vass Márta és a német Maria Bak az ultrafutás világklasszisa, akik négy-négy alkalommal győztek, a férfiaknál Bogár János, aki hat, és Vozár Attila, aki három alkalommal diadalmaskodott. Az elmúlt években a lengyel szupermaratonisták részvétele színvonalasabbá tette a versenyt, és közülük Tomasz Chawawko 2003-ban és Jaroslaw Janiczki az elmúlt három évben győzött.

Csapatversenyben a résztvevők száma megháromszoro­zódott, a kezdeti 55 csapatról 167-re emelkedett, és a mezőny színvonala és nemzetközi jellege fokozatosan erősödött. Az utóbbi években az amatőrök népes tábora mellett a teljes magyar női és férfi hosszútávfutó élmezőny és több neves külföldi csapat indult. A rendezvényt színesítette az oktatási intézmények, valamint a hazai és külföldi fegyveres testületek és élsportolók csapatainak részvétele. Az elmúlt években bekapcsolódtak a rendezvénybe a szlovák csapatok is, akik eredményesen szerepeltek.

A nemzetközivé bővült, egyre népszerűbb és növekvő létszámú kerékpáros túra tizedik alkalommal és a görkorcsolyások nyolcadik alkalommal csatlakoztak a Szupermaratonhoz.

Évről-évre nőtt az elő- és kísérőversenyek, valamint az ezeken résztvevők száma. Több tízezren kapcsolódtak az eseményhez, és az útvonalon a rendezvény sportfesztivál jelleget öltött.

A sport mellé az évek során egyre több idegenforgalmi és kulturális rendezvény is csatlakozott. Az idegenforgalom, a kultúra és a sport külön-külön is közelebb hozza egymáshoz az embereket, de ezek összekapcsolásával a hatás sokszorozódik.

Szupermaraton, Bécs-Pozsony-Budapest 2010

Felmérés

Milyen gyakran jársz itt?

 
 
 
 
 
 

Bekapcsolódott 76 személy

Cylex Silver Díj

Infó sarok

TOP 10 Magyarország

  1. Energydrops
  2. Vitamín U
  3. DLPA extra
  4. L-Lyzin extra
  5. ProteinFit 80
  6. Kreatin Etyl Ester
  7. Amino 2500
  8. ACIDOFIT
  9. BodyFit
  10. GELO-3 complex
no doping

Megosztom másokkal

S-Rank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás